2013. március 20., szerda

Li Li útinaplója 9. bejegyzés - Az Örök Virágzás Völgye



Az Örök Virágzás Völgye olyan volt, mint egy különálló, apró, elzárt világ Pandaria szívében. Meleg, lágy szellő simogatta a fűtől aranyló dombokat. Folyamatosan hullottak a levelek és a virágok a fákról, édes illattal töltve el a levegőt. De ahelyett, hogy megszáradtak és széttöredeztek volna, mint a normál levelek és szirmok, ezek a lehullott levelek napokig frissek és puhák maradtak.

Nagyon sok dolgot láttam, amit megegyezett a völgyről szóló legendákban hallottakkal. Minden kölyök úgy nő fel Pandarián, hogy ismeri ennek a helynek a mítoszát. Az egyik legkedveltebb történet szerint ez a vidék egy csomó mágikus tavacskának adott otthon. Néhányan azt is kijelentették, hogy ezek a vizek csodatevőek! Volt valami különleges a völgyben, és nem én voltam az egyetlen, aki kíváncsi volt arra, hogy vajon igazak-e a vidékről szóló mesék.


 Tucatnyi pandaren menekült sereglett az aranyló völgybe. A legtöbben Kun-Lai Oromból jöttek, ahonnan a yaungolok üldözték el őket, elpusztítva otthonukat. Ezek a szegény párák csak annyi holmit hoztak magukkal, amennyit el bírtak cipelni, ez pedig a legtöbb esetben ruhás-zsákok voltak a hátukon. Ha szerencsések voltak, akkor volt egy-két jakjuk, amivel néhány régi családi örökséget és néhány napra elegendő élelmet tudtak hozni magukkal.

Két menekülthöz csatlakoztam – egy Buwei nevű pandarenhez és a fiához, Kicsi Fuhoz – akik maguk utaztak idáig. Mindketten elég csendesek voltak, amíg be nem vetettem Stormstout bájaimat, hogy megismerhessem őket. Kiderült, hogy Buwei és a kölyke mindenüket elvesztették egy yaungol támadás során Kun-Laiban… még a családjuk többi részét is. Most apa és fia Hullóköd Falvába tartottak, arra a helyre, amely számos Kun-Laiból érkezett pandaren menedékévé vált.

Az összes menekülthöz hasonlóan Buwei és Kicsi Fu is úgy gondolták, hogy a völgyben majd békére lelnek. És ki hibáztathatná őket ezért? Néhány nappal ezelőttig a völgy évezredekig el volt zárva más területektől. Ezalatt az idő alatt a hatalmas égiek vigyázták közelről. A legendás lények különleges gondozókat, az Arany Lótuszt bízták meg azzal, hogy segítsenek nekik a völgy felügyeletében. A pandarenek, akikkel találkoztam, mind azt mondták, hogy hatalmas megtiszteltetés, ha a szent rend tagjává választanak valakit, de számomra az egész dolog kicsit furcsa volt. Nem tudom elképzelni, hogy egy istenszerű lény egy nap felbukkanjon és arra kérjen, hogy hagyjam el a családomat és barátaimat, hogy az egész életemet egy titkos völgyben tölthessem.


 Ettől eltekintve értettem, hogy miért jöttek a menekültek a völgybe. Az Arany Lótusszal és az égiekkel körbevéve, valószínűleg ez volt a legbiztonságosabb hely Pandarián.

Vagy legalábbis, valaha ez volt.

Buwei elmesélte, hogy a völgy valaha a mogu birodalom székhelye volt. Nemrég ezek a hitvány alakok találtak egy utat vissza a völgybe, és most megpróbálták visszaszerezni a régi területüket. Nehéz volt elhinni, hogy valaha is moguk irányítottak egy ilyen gyönyörű helyet, mint a völgy, de a mindenfelé előforduló őket ábrázoló szobrok ezt bizonyították!

A mogukról szóló hírek ellenére Buwei és Kicsi Fu felvidultak a nap során. Bárcsak enyém lenne ezért a dicsőség, de az a mosómedvémet, Shisait illeti. A szőrgombóc nagyrészt túljutott a dühkitörésein, ahogy elhagytuk Kun-Lait. De a biztonság kedvéért megtanítottam a két menekültet, hogy hogyan csillapíthatják le falatkákkal és rágójátékokkal, ha morcossá válik. Buwei és fia nagyon sokat játszottak a mosómedvével. Az, hogy körülöttük volt, valószínűleg segített elfeledtetni mindazt, amit elvesztettek, különösen Kicsi Fu számára. Az egyetlen alkalom, amikor elmosolyodott, akkor volt, amikor az ölében tartotta Shisait. Hamarosan a kölyök a rágcsáló gondozásának mesterévé vált.

Amikor végre elértük Hullóköd Falvát, meglepődtem, hogy milyen nagy és élettel teli volt. A falu kőutcái ősinek és viseltesnek tűntek, de sok épület tűnt újnak. Buwei azt mondta, hogy Hullóköd kisebb volt, mindössze néhány épülettel az Arany Lótusz számára, de a Kun-Laiból érkező pandarenek első hulláma hamar kibővítette a helyet.

A menekülteknek nem sok időbe telt, hogy otthon érezzék magukat. Pandaren beszélgetés, nevetés és éneklés hangjai töltötték be a falu minden sarkát. A legtöbb kordét, amit magukkal hoztak, széttörtek, hogy aztán rögtönzött asztalt és piaci bódékat építsenek belőlük. A megmaradt darabkákat tűzifának használták, hogy hatalmas üstökben zöld currys halat főzzenek vagy földimogyorós csirke-nyársat süssenek. Hébe-hóba manókat láttam – olyanokat, mint a Kóbor Szigeten -, amint a tetőről ugrándoztak. Ezek a kártékony fickók kilesték a menekültek holmijait, aztán kereket oldottak velük.

Hullóköd meglátogatása nagyszerű volt, de fel akartam fedezni a völgy többi részét is. Korán útnak indultam a következő reggelen. Buwei még aludt. Ahogy Kicsi Fu is. A kölyök mosolygott, miközben karjaival szorosan ölelte Shisait. Úgy terveztem, hogy magammal viszem a mosómedvét, de hogy tehettem volna, miután láttam, hogy milyen boldoggá tette Buwei fiát? Mindazok után, amin Kicsi Fu keresztülment, megérdemelte Shisait. Amúgy is meguntam, hogy minden nap mosómedveszőrt találtam a ruhámban, az ételemben, a teámban. Legalábbis ezt mondogattam magamnak, amíg igyekeztem megállni, hogy ne kezdjek el bőgni, mint egy csecsemő, miközben búcsúlevelet írtam apának és fiának. Aztán kisurrantam a faluból.

Nem sokkal napfelkelte után valaki – vagy valami – elkezdett követni engem a völgyben. A csontjaimban éreztem, de igazán az a furcsa bűz figyelmeztetett, ami a levegőben terjendett. Ryshanra és a többi halászra emlékeztetett a Krasarang Vadonból: az izzadt bunda és halrészek keveréke. Kiszagoltam a dolgot, és a követőmet egy hatalmas szikla mögé bújva cserkésztem be. Először azt hittem, hogy Mei nagymamám volt az, de egy közeli pillantással rájöttem, hogy ez a dolog nem olyan szőrös, mint ő. Távolról sem.

Egy grummli volt az. Láttam már ezeket a különös lényeket Kun-Laiban, de eggyel sem találkoztam ilyen közelről. Kiváló hegymászók és nyomkövetők voltak, hihetetlen szagló érzékkel. A barátságtalan hegyeket járva meglehetősen babonásak lettek, és van egy olyan szokások, hogy különböző kabalákat (érméket, nyúllábakat) visznek magukkal, amiket szerencsehozóknak hívtak. A grummlik még saját magukat is a kedvenc szerencsehozójuk alapján nevezték, amely ebben az esetben megmagyarázta újdonsült barátom illatát…

- Halfarok Hírnök, szolgálatodra! – mondta a grummli. – Chen Stromstout küldött, hogy megtaláljalak, de nagyon nehéz volt. Napokig követtelek, hogy biztos legyek benne, hogy te vagy te. Nem vagy elég büdös. Jobb szerencsehozóra van szükséged.

- Vagy egyszerűen megkérdezhettél volna, hogy ki vagyok – feleltem.
 
- Egy grummli mindenek felett az orrában bízik.

Átadott nekem egy tekercset Chen bácsitól. A papíron szétterülő sörfoltok és csípős tofu darabkák között azt olvashattam, hogy végre felemelte a fenekét és elhagyta a sörföző üzemet. Ezenkívül még több Stromstouttal találkozott a Naplemente Sörkertben, valami településen egy olyan területen, amit rejtélyesen a Rettegett Pusztaságoknak hívott. Leírta, hogy a Pandaria nyugati felén végighúzódó Kígyó Gerincén található egyik őrtoronynál találkozzunk.

És Li Li, írta Chen bácsi levele végén, bármi történik, ne gyere át a fal túloldalára! Különösen veszélyes arra. Csak maradj nyugton, ha elérted az őrtornyot.

Ideges lettem attól, hogy meg sem említette, hogy az engedélye nélkül elfutottam. Valami nagy dolog történhet ott lenn a Rettegett Pusztaságokon, ha efelett csak úgy elsiklik. Bármennyire is sajnáltam, hogy el kell hagynom a völgyet, tudtam, hogy Chen bácsinak szüksége van rám. És hát én is nagyon akartam a falra menni.

- Gyere, gyere! – mutatott Halfarok Hírnők nyugatra, ahol a Kígyó Gerince végighúzódott a völgy szélén. – Elvezetlek a falig, de sietnünk kell. Feltámadt a keleti szél. Ez jó szerencsét és biztonságos utazást jelent!

Már jó messziről is hatalmasnak látszott a Kígyó Gerince. Először a Négy Szél Völgyében láttam a szélét. Attól a pillanattól kezdve reménykedtem, hogy egy nap a fal tetejéről nézhetek szét Pandarián.

Nos, ez a nap végül eljött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése